Vendégkönyv·Kapcsolat·Nonprofit Kft.·Próbatábla
Fortissimo Login·Hírlevélre feliratkozás·
 

Kurázsi mama

Részlet egy 1973. április 18-án sugárzott, Vámos Lászlóval készített tv-interjúból:

- Bertolt Brecht, a Kurázsi mama rendezői példányában azt kívánja a rendezőtől, úgy állítsa színpadra ezt a darabját, hogy a végén a közönség elidegenedve Kurázsi mamától távozzék. A Madách Színház előadása végén azt tapasztaljuk, hogy a közönség megrendüléssel hagyja el a nézőteret. A darabot Vámos László rendezte, mi az ő véleménye erről.

- Brecht halála után néhány évvel azt hiszem, hogy eljött az ideje annak, hogy elszakadjunk a teóriáktól, amelyeket Brecht néhány évtizeddel ezelőtt, az akkori társadalmi körülményeknek megfelelően teremtette a maga és a színházi világ számára, és a darabok önálló életet kezdjenek élni, tehát elkezdjük olvasni úgy a darabokat, mint hogyha nem ismernénk Brecht elméleti írásait. A Kurázsi mamában egy olyan asszonyról van szó, aki a 30 éves háború alatti markotányosnő, a gyermekeit át akarja menteni a háborún, ez a fő célja, s közben meg akar gazdagodni, illetve gyermekeinek pénzt akar csinálni a háborúból. Ezt a jóindulatú, anyagilag érthető jóindulatú törekvést azonban rosszul, harácsoló kispolgári módon csinálja. Vétkes, de nem bűnös. Elveszti mind a három gyermekét, és amikor a harmadikat is lelövik, és egyedül marad, akkor lerongyolódva, elszegényedve, egyedül kell húznia tovább a kocsit, az egyetlen megmaradt cók-mókját ebből a háborúból, és a menetelő katonák után ő jajongva kiált
- vigyetek magatokkal.
Ez az utolós gesztusa. Ezt lehetetlen elidegenedve nézni."
vásárlás
2018. Szeptember
HKSzCsPSzV
-----1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20
-------
2018. Október
HKSzCsPSzV
12
18
31 ----
2018. November
HKSzCsPSzV
---1
15 16
19
26 27 28 --
2018. December
HKSzCsPSzV
-----
6
11 12 16
17 18 19
24 25 30
31 ------
2019. Január
HKSzCsPSzV
-1 2
9 10
17 18 19 20
31 ---
2019. Február
HKSzCsPSzV
----
6 7
11 12
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 ---