Kapcsolat·Nonprofit Kft.·Próbatábla
Fortissimo Login·Hírlevélre feliratkozás·
 

Sirály

Részlet Gábor Miklós Sánta szabadság című kötetéből

"Trigorinról a naplóm: Ezt a Tigorint Csehov nem írhatta meg, csak ha magáról írta, ő maga ez az éber stréber, a felhúzott alkotó-gép, hiába kapkod az élet, szerelem után, kiábrándult, de széttéphetetlen ez a köteléke a mesterségéhez, mint az asszonyához is.
- Ezeket írtam akkor a naplómba. - És ez a lány, az örök álom, a profi művész örök lelkifurdalása: beleszeretünk, aztán eláruljuk. Szeretem Csehovot, de ezt a darabját a leginkább. Nyilván mert a szerelem és a tehetség drámája. És hát én sem foglalkoztam soha mással, mint ezzel a kettővel, a szerelemmel meg a tehetséggel. A SIRÁLY a szerelem bukásának és a tehetség győzelmének a drámája. (Ha ugyan ez győzelemnek nevezhető.) Bár a tehetség igazi drámáját az ostoba rendezők és ostoba színészek rendszerint elsikkasztják, Trigorinból kiégett, közepes stricit csinálnak, a fiúból pedig tragikus sorsú zsenit. A sablonok szerint: csak a közepesnek van sikere, a zsenit pedig senki se érti. Holott Trigorin Csehov kétségtelenül kesernyés önarcképe, igaz, az életben megvalósított regény neki éppoly elérhetetlen, mint bárki másnak, igaz, ő sem boldog, ő se üdvözül, de nem egyszerűen megfejthető figurája ő a meddő szenvedők e panoptikumának, ami a darab. Trigorin kapcsolata az élettel annyi, hogy mindent beleír a jegyzetkönyvébe, emészt, dolgozik, mint egy ló. Néha horgászik: ez benne az emberi. Egy rövid időre megszédül Nyina gyönyörűséges csábításától: hátha az életben is lehetséges? De amikor a színésznő-nek tükröt tart elébe, bölcsen megérti, hogy a tükör nem hazudik, hogy ez az ő nője, ez a másik profi, ez megvédi az élettől, okosan tömjénezi, amire, ugye szüksége van, és főleg egyedül hagyja a munkájával."
vásárlás
2019. Augusztus
HKSzCsPSzV
---1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 -
2019. Szeptember
HKSzCsPSzV
------1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19
------
2019. Október
HKSzCsPSzV
-
7
14 15
31 ---
2019. November
HKSzCsPSzV
----1 2 3
4 5 6
18 19 20 21 22 23 24
25 26 -
2019. December
HKSzCsPSzV
------
12 13 14 15
16 17 18
24 25
31 -----
2020. Január
HKSzCsPSzV
--1 2 3 4
26
27 28 31 --