Vendégkönyv·Kapcsolat·Nonprofit Kft.·Próbatábla
Fortissimo Login·Hírlevélre feliratkozás·
 

Tolcsvay László írásai

Doctor Herz védőernyője

Müller Péterrel több, mint húsz éve vagyunk barátok. Ahogy azóta is, a nyolcvanas évek elején sokszor jött át hozzánk Leányfaluról, és hosszú beszélgetéseink alatt számtalanszor hangzott el szájából valamilyen alap létkérdéssel kapcsolatban
-„Ádám Ottó azt mondja erről”. Ez után a mondat után mindig olyan bölcsesség hangzott el, ami hosszú időre rendet rakott csapongó lelkemben. Arra gondoltam, de jó nekem, hogy, még ha közvetítő útján is, de részesülök abban a szellemiségben, amelyben azok osztozhatnak, akik időről-időre felkeresik Ádám Ottót és eltöltenek nála egy délutánt itt a Duna fölötti lankán, és megerősödve mennek vissza a pesti lélekfalodába.

1986 őszén üzenetet kaptam, hogy menjek be hozzá a Madáchba, akar velem beszélni. Addig még nem találkoztunk személyesen, csak az általa rendezett daraboktól kapott meghatározó színházi élményeim tehették őt számomra egy kicsit ismerőssé.
Így a találkozás lehetősége nagy boldogsággal töltött el. Mikor benyitottam a titkárságra, ahol a legendás előadások stílusos plakátjai voltak a falon, egy olyan különös érzés fogott el, mintha hazajöttem volna valami messzi vándorlásból.
Akkor hirtelen Götz Béla fogott karon: - „gyere Laci, Ottó lenn próbál, ott fogtok találkozni”- mondta és egy gyilokjáró szerű keskeny lépcsőn sietett velem a nézőtérre. Valamilyen világosító, vagy díszletező próba lehetett, mert a színpadon csupa felfelé néző ember állt papírral a kezében, háttal a nézőtérnek, ahol egyedül ült Müller Péter. Mellé húzódtam. Alig hallhatóan üdvözöltük egymást.

A színpadról az egyetlen ember, akinél nem volt papír, felénk fordult - „Szervusz. Köszönöm, hogy bejöttél, mindjárt jövök”-mondta. Ő volt Ádám Ottó. Pár perc múlva lejött a széksorok közé, kezet fogtunk, bemutatkoztam. Megnyugtató volt a kézfogása, olyasféle, mint gyerekkoromban azé a doktoré, aki meggyógyított a szívbetegségemből.
„Nagyon szép a Magyar mise, gratulálok. A Madách Színház új musicalt fog bemutatni, Péter Doctor Herz-ét, és azt szeretném, hogy te komponáld a zenéjét! Elvállalod?”- kérdezte.
Valamit a közben teljesen kiszáradt torkomból válaszoltam is, de nem volt érthető, csak Péter hallhatta, és mire megismételtem, már ő is segített, így egyszerre mondtuk, hogy „igen”. Ottó kezet nyújtott, de ebben a kézfogásban én már King Arthur és Sir Lancelot szövetségét éreztem. Visszament a színpadra és csatlakozott az „égimádók”-hoz . Azóta úgy emlegetjük Péterrel ezt a pillanatot, hogy „emlékszel, mikor Ádám Ottó összeadott minket a Madách nézőterén?”
Nagyon boldog voltam.

Néhány hónap múlva elkészültem a zenével és ´87 őszén elkezdődtek a próbák. Akkor még nem is sejtettem, mekkora védőernyő fog fölénk borulni a munka során. Soha azelőtt ilyen önzetlen bölcs segítséget nem tapasztaltam. Ádám Ottó bizalma, szeretete, mesteri szelleme akkor is ott volt a próbateremben, a színpadon, vagy éppen a stúdióban, ha nem is volt bent a színházban. Nyugalom volt. Azt éreztem, hogy szabad vagyok. Szabad álmodni, kísérletezni, tévedni, korrigálni, egyáltalán szabadon adhattam magamat, miközben boldogan oldódhattam fel a többiek tehetség-óceánjában. Ottó valamiféle szellemi világítótoronyként segített.
Ezért éreztem a próbák során egyre euforikusabban, hogy létezik egy olyan emberi, művészi és morális. Etalon, amit az ő lelki és szellemi kisugárzása példáz, tudtam, hogy ennek a mércének meg kell felelnem. Mindent elkövettem, hogy a Doctor Herz, ami az első magyar musical bemutató volt a Macskák példátlan sikere után, méltó legyen ehhez.
Ádám Ottó időnként észrevétlenül beült a próbára, de nem „leselkedni”, hanem figyelni a munkánkat. Valahogy úgy tette ezt, mint mikor az apa szeretettel vigyázza gyermeke gyarapodását.
Aztán amikor arra kértük, hogy nézze meg az általunk késznek érzett felvonást, úgy mondta el észrevételeit, hogy csak épülni lehetett tőle. Soha nem akart valami saját koncepciót ránk erőltetni, mindig minket hangolt össze, ha valamilyen disszonanciát érzett. Ilyen az igazi mester, aki önzetlenül ad a tudásából, nem tart vissza semmit magának, hiszen tudja, minél többet ad, annál gazdagabb lesz.
Halkan mondta el észrevételeit, nem használta fel az ilyen helyzetet „szónoklatra”, ilyenkor nem róla volt szó, hanem rólunk. Mindenkinek a legszükségesebb, legpraktikusabb tanácsot adta, alkattól függően, kinek az értelmére, kinek a szívére hatott. Mindig pontosan, ugyanakkor humorral és könnyeden. Ha pedig valamilyen „közérdekű” észrevétele volt, azt is úgy mondta el, hogy mindenki csak épült belőle.

Tudta, hogy két érzésre van feltétlenül szűksége a tehetségnek: az örök bizonytalanságra, és a rendíthetetlen magabiztosságra. Az előbbi megy magától, az utóbbi többnyire csak támasszal. Ez az ég és föld, tűz és víz, bánat és öröm, boldogság és depresszió ellentét generálja azt a feszültséget, amiből felépül az a lelki energia, ami működteti a színházat és létrehozza a produkciót.
Ádám Ottó szeretete és bölcsessége ezt az energiát transzformálta mindegyikünkben a maximumra, hogy tehetségünk és tudásunk legjavát építsük bele abba a két felvonásba, ami azután tíz évig okozott boldogságot nekünk és a nézőknek.

Ajándék és kegyelem, hogy ilyen mestert kaptam életemnek ebben a meghatározó szakaszában. Igazi beavatás volt. Az ő bizalmának köszönhetem, hogy örök hűséget fogadtam szívemben a színháznak. Gyönyörűen szimbolizálja ezt az érzést a „Herz” fináléjában az a lézer alagút, ami összekötötte a színpadot és a nézőteret. Szeretem az összetartozás érzését.
Ez alatt a védőernyő alatt érzem magam még most is, ha bemegyek a színházba, pedig tizenhét év telt el közben, és már túl vagyok a negyedik bemutatón. Ezt kaptam ajándékul egy életre Ádám Ottótól. Azt a bizonyságot, hogy igenis lehet barátságból, szeretetből, tehetségből, önzetlenségből színházat csinálni. Meg azt, hogy a siker kegyelem és ajándék.

Aztán már mi is minden nyáron rendszeresen átmentünk feleségemmel, Zsuzsával Ádám Ottóhoz és Marihoz Leányfalura, hogy ott a Duna felett, házuk kertjében egy-egy impresszionista délutánt átbeszélgessünk. Ezek az együtt töltött órák máig élnek a lelkemben. Nem tudom pontosan, mihez hasonlítsam azt az érzést, amit ezeken az alkonyba hajló nyári délutánokon éreztem, egy Rippl Rónai kép hangulatához, vagy egy Debussy darab hangszíneihez, vagy Raffaello Athéni iskolájának univerzális arányaihoz, Molnár Ferenc, vagy éppen Karinthy lélek-megfejtő humorához? Azt hiszem mindhez egyszerre.
Ilyenkor téren és időn kívülinek éreztem magam és a beszélgetés közben - legyen bármiről is szó- egyszerre voltam lélekben Leányfalun, Efezusban, egy körúti presszóban, Shakespeare Angliájában, Párizsban, Erdélyben, vagy éppen Jeruzsálemben.
Békét és reménységet adó délutánok voltak ezek.

Nemrég egy étteremben szólt utánam valaki. Megfordultam, de a besütő nap sugaraitól nem láttam jól ki az, bár a hang ismerősen csengett.
Amikor közelebb mentem, boldogan ismertem meg Ottót, olyan nagy volt az örömem újra látni őt, hogy önkéntelenül is megöleltem. Éreztem, hogy meglepődik önfeledt gesztusomon,- az összeölelkezés inkább amolyan muzsikus-szokás,- de apámat is megölelném, ha újra találkozhatnék vele.

Tahi 2005. március
Tolcsvay László




A leányfalui Potala.
-Ádám Ottó nyolcvanadik születésnapjára-

Miért van az, hogy a bölcsességre szűkségünk van?
Talán azért, mert hibát hibára halmozó, kapkodó életünket néha szeretnénk objektíven kívülről szemlélni, hogy lássuk milyen cikk-cakk-okat írunk le, ahelyett, hogy megfontoltan, higgadtan járnánk az utunkat, és értenénk is miért kellett erre, vagy arra mennünk.
A bölcsek általában valamilyen a földi halandó számára különös, szinte elérhetetlennek tűnő, magaslaton élnek. Oda zarándokolunk lelki biztonságot keresni. Amikor belépünk egy ilyen szentélybe, nem csak magával a bölcsességgel találkozhatunk, hanem érezzük a többi előttünk járt tanácstalan lélek otthagyott, megtisztult erőterét is.
Pusztán a hely géniusza is hat ránk.
Én még nem jártam Tibetben, de a chartre-i katedrális kövezetén található, kör alakú misztikus labirintusának vonalán már végig lépegettem.

Ádám Ottóék leányfalui háza, noha viszonylag magasan a domboldalon volt, mégsem sugallt a felületes szemlélő számára semmilyen különös lehetőséget a zarándoklathoz.
És mégis
A csodálatosan ápolt kis kert, a terasz, ahonnan csak sejteni lehetett, hogy nem messze a Duna folyik, egyszerűen "csak" barátságos volt.
Barátságos. Ez bőven elég.
Talán itt a földön számunkra ez a legfontosabb, felfogható és megélhető fogalom, ami a lelkünket a kegyelem közelébe emelheti. Ma a világ barátságtalan, mert gyanakodva, irigyen, bizalom vesztetten figyeljük egymást, pedig a barátság, nagy ajándék, ez a szeretet egyik megnyilvánulása, megalapozza a nemes gondolatok, érzések szabad áramlását lélektől lélekig. Így van ez mester és tanítvány között is.

Mindig délután volt alkalmunk Ottóékhoz menni. Én nagyon fontos napszaknak tartom a délutánt, talán ez a nap leghiggadtabb periódusa, mert már a lendületes részen túl van, de még nincs itt a megnyugvás ideje. Ez valamilyen köztes melankolikus, mégis inspiratív szakasza a huszonnégy őrának.
Valamiféle bölcs-idő.
Szerettem ezeket a délutánokat. Gazdagító volt beszélgetni, érezni Ádám Ottó szavai, történetei, humora mögött rejtező bölcs tanácsot, vagy megmerítkezni az őszinteség az önzetlenség megnyugtató gyönyörűségében. Felszabadultan megérteni a humor könyörtelen igazságát.
Megérezni a szelídség, és a tudás sokoldalú biztonságát.
Csak egy pár pohár vörösbort ittunk, ilyenkor délután, mégis mindig úgy jöttem el, mintha egy kimeríthetetlen szellemi forrásból vehettem volna magamhoz annyit amennyi csak lelkem iszákjába belefér.
Így nekem elég volt nyaranta "átzarándokolni" a kis leányfalui barátságos Potalába, Ottó mesterhez, és úgy érezhettem, hogy kitárul a világ és akár a Himaláján is, lehetnék.

Mindenkinél gazdagabb az, aki megosztja másokkal szellemi és lelki vagyonát, mert megtanít élni, látni, alkotni, örülni a többieknek, békésen létezni és munkálkodni,
Ilyen az igazi Mester, az igazi Tanító, az igazi Ember.
Cserébe megbecsülést, szeretetet, és feltétlen tiszteletet kap. Mindannyiunktól...
Isten éltessen drága Mester, kedves Ottó!

Tahi 2008. szeptember 8.

Tolcsvay László

vásárlás
2020. Február
HKSzCsPSzV
-----1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 -
2020. Március
HKSzCsPSzV
------
2 3 4
16 17
26
30 31 -----
2020. Április
HKSzCsPSzV
--1
12
14 15 16
29 30 ---
2020. Május
HKSzCsPSzV
----1 2 3
4 5 6
19 20 21 22 23 24
25 26 31
-------
2020. Június
HKSzCsPSzV
8 9 10
23 24 25 26 27 28
29 30 -----
2020. Július
HKSzCsPSzV
--
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 --