Vendégkönyv·Kapcsolat·Nonprofit Kft.·Próbatábla
Fortissimo Login·Hírlevélre feliratkozás·
 

Lőte Attila írásai

Néhány pillanat emléke

Megszületünk, - nem tudjuk mikor, nem tudjuk hová, - nem tehetünk róla, és ettől kezdve velünk születik sorsunk is. Tudjuk-e alakítani magunk ezt a sorsot? Nem tudom. Magunktól döntünk-e lépéseinkben, vagy sorsunk dönt felőlük? Nem tudom. Talán azt tudom, hogy születésünk percétől kezdve génjeink és atavisztikus tulajdonságaink átveszik életünk irányítását, mozgásba hozzák sorsunkat.

Nekem mindig voltak példaképeim. (Ellentétben egy magyar színésznővel, aki – miután megkérdezték tőle egy interjúban, hogy kit tekint elődjének, - azt válaszolta, hogy nincsenek példaképei. Gondolom, azért, mert saját magát tekinti példaképének!)

Gyermekkoromban Winnettouért rajongtam, majd a ragyogó futballistákért, majd tanáromért, a színes színészért – vagy a filmsztárért, aki lenyűgözött egyénisége erejével és a jó emberekért küzdő szerepeivel.

Azt hiszem, mindig kell VALAKI, - akinek hisznek, akiben megbíznak az emberek.
Ádám Ottó meghatározó példaképem lett. Személyisége első pillanattól kezdve nagy hatással volt rám.
Harminc éven keresztül sok darabban rendezett a Madách Színház és Kamaraszínházban és a Televízióban. Higgadtan, okosan, erőszak-menetesen tudtunk dolgozni, együtt alakítva a szerep és előadás kereteit.
Minden mondatára emlékszem premierek utáni beszélgetéseinkben.
Ez és ez jól áll neked, jó a stílusérzéked, az I. és III. felvonás tetszett, a másodikban ezt és ezt kell megoldanod, stb.
Ottó tudta, hogyan kell bánni a színésszel, ezzel a furcsa, érzékeny állatfajtával, aki minden érzelemre könnyebben gerjed. Mindig türelmesen, higgadtan közelített hozzánk

– Ottótól meg lehetett tanulni, hogy e hihetetlen technikai fejlődésű világban, az informatika, a kibernetika korában – az emberi lélek és a tulajdonságok szinte változatlanul maradtak évezredek óta, - hogy „csak a törvény a tiszta beszéd”.

– Ottó tudja – és mi is hisszük ezt, hogy a legnehezebb, - de egyben legnemesebb út egy színdarabot, erőszakolt aktualizálás nélkül – hűen, az író szellemében színpadra vinni. Tőle tudjuk, hogy: tanulni, - élni: rendszeresen kell, - és, hogy inni csak rendszertelenül szabad!

Valamikor ´64-ben, amikor Várkonyi Zoltán már harmadszor ült le velem beszélgetni, mondván, szüksége van rám, menjek, szerződjek át hozzá a Vígszínházba, - felmentem Ottóhoz és elmondtam ezt neki.
Kérdeztem, mit csináljak? - „Én nem szeretném, ha elmennél a Madáchból” – mondta. Ezek után szinte boldogan mondtam nemet Várkonyinak, - aki ezt később meg is „hálálta” néhány kisebb filmszereppel!!
Ottónak nagy érdeme, hogy televízióra alkalmazta és képernyőre vitte Németh László drámáinak nagy részét. Nagyon szerettem a Villámfénynél című TV drámát és sosem felejtem el, - talán az egész munkafolyamat során Ottó csak egyetlen szikár instrukciót adott: „Ő” – mármint a szerep – ő most dicsekszik.” Ez volt a szerep kulcsa. Ennek köszönhetően sikerem lett, jó kritikákat kaptam.

- Mégis, Ottóhoz fűződő emlékeim leginkább Csehovval függenek össze.
Mostanában két, nálam fiatalabb kollégám keveredett be az öltözőmbe. Csehovot olvasgattam (meglehetősen korszerűtlen tevékenység!), mire megjegyezték, hogy mennyire nem szeretik, és a közönség sem, hogy majdnem mindig bukás, meg unalmas, stb. – Tőlem szokatlan bőbeszédűségemmel védtem a nagy írót – mondván, drága gyerekeim, - hiszen ő a modern drámairodalom alapja, hogy az északiak, az angolok, sőt Miller és T. Williams is mind tőle tanultak – hogy amit száz éve leírt, az sokszor ma is érvényes, - hogy milyen bonyolult jellemeket, sorsokat, helyzeteket hozott létre, - hogy milyen jó lehetőségei vannak a színésznek eljátszani, ami a sorok között és mögött van jelen és megfejtésre vár.
Gyengülő közbevetéseik után megértettem, illetve rájöttem, hogy ifjabb Kollégáimnak nem volt lehetőségük soha Csehovot játszani!

Ádám Ottó rendezésében lehettem Trofimov, majd harminc évvel később Gajev a Cseresznyéskertben, játszhattam Lomovot a Leánykérésben, és Szerebrjakovot a Ványa bácsiban.

Aznap este Ványát játszottuk a Madách Kamaraszínházban. Talán a nyolc vagy tizedik előadás lehetett. (Szerebrjakov professzor nem szerepálma színészeknek, mindenki Asztrovot vagy a címszerepet akarná.
A lelkemben, agyamban, zsigereimben éreztem, hogy akkor este a II. felvonásbeli, feleségekkel való jelenetben jól játszottam. Úgy éreztem, valahogy sikerült összetettebben, bonyolultabban feltárni egy emberi kapcsolatot a férfi – nő viszonylatban.

A szünetben magányosan, mélázva ültem az öltözőmben, amikor kopogtattak.
Nyílt az ajtó és – Ottó arca jelent meg. Nem lépett be teljesen, nekitámaszkodott az ajtónak és enyhén félrefordított fejjel nézett rám. Felálltam. Néhány hosszú másodpercig egymásba fonódott a tekintetünk. Hihetetlen, mennyi minden volt az ő nézésében. Talán egy kis csodálkozásféle, dicséret, öröm, egy félmosoly, - talán elismerés is, és…. Szeretet, igen, azt hiszem, szeretet.
Néhány pillanatig tartott az egész, - de egész valómat elöntötte az öröm. Tehát jól éreztem, hogy akkor, aznap este talán angyal szállt a fejem felett ott a színpadon.

Ezt a néhány pillanatot mint értékes kincset őrzöm az emlékezetemben.
Az évek sebesen szállnak, mint a percek, egyre kevesebb az idő. Az ember – a színész teszi a dolgát – és ha sikerül valami igazat, valami hiteleset létrehozni az életben és a színpadon, - az egy kis boldogságot ad, - mert, ami az emberben visszamarad, ez viszi előre.

Lőte Attila
2008.




Ádám Ottó 80. születésnapjára írt köszöntője

Levélféle Ádám Ottóhoz

Szeretném elmondani Neked Ottó, hogy közel húsz esztendeje, mióta visszavonultan élsz, és mióta most már én is visszavonuló félben és bizonyos sordinóban pengetem szakmai-hivatásbeli és életbeni életemet, - nagyon sokat gondolok Rád. Szinte nap mint nap eszembe jutnak veled kapcsolatos történések, esetek, egy-egy villanás mondatokról, szituációkról.
Emlékszem, abban az időben, amikor együtt élhettünk, dolgozhattunk a Madách Színházban, nem hagytad "elzülleni" előadásainkat. A hosszú darabszériák alatt és közben megnéztél bennünket, szemmel tartottad egy-egy rendezésedet, követted a darabok sorsát-
Egyetlen alkalommal láttalak csak haragosnak, szenvedélyesnek. Egyik Tanner John előadáson nagyrabecsült és igazán nagyszerű színészkollégánk kissé elragadtatta magát és a darabhoz nem illő stílusban játszotta a szerepét. - Szünetben összehívtad a játszókat és mindannyiunk előtt kikérted magadnak és alaposan letoltad ezt a szélsőséges szerepjátszást.
Most is élénken emlékszem azokra a helyzetekre például, amikor elkezdtünk próbálni egy új darabot. Kezdeti stádiumban kezünkben példánnyal igyekeztünk megfejteni a szituációkat, a mondatok jelentését. Lent ültél a nézőtéren, vagy előttünk a színpadon, egy székre feltett lábakkal, mert mint mondtad, ez nagyon egészséges életmód. (Zárójelben el kell fecsegnem, hogy néhány évvel ezelőtt egy ilyen wellness hotelben nyaraltunk a Grundel-see-n, és úszkálás után mennyi élvezet volt egy ilyen hátradönthető pihenőágyban tölteni az időt. Hazajövet felkutattam az összes nagyáruházat és sikerült egy ilyet vásárolnom - ma már mindenütt kapható. Most is így próbálok pihenni, ábrándozni, olvasni, esetleg tanulni is.)
Szóval, így ültél, figyeltél minket. Majd egyszerre csak felszóltál nekem vagy valamelyik kollégámnak: "Na várj csak, hogy van ez? Mondd csak el még egyszer, mert most nem értem, amit mondani akarsz. És ha én nem értem a szándékodat, akkor a közönség sem fogja megérteni!" És lassan-lassan így bogoztuk ki egy-egy szituáció, egy-egy színpadi mondat értelmét. Így terelgettél minket apránként, hogy megtaláljuk azt a keskeny ösvényt, ami a legjobb megoldást eredményezhette, a "temperanciáját", az egészséges mértéket.
Képzeld, Ottó - a mostanában a Dollár papában játszom Sz. Pistával a Karinthy Színházban. Mondom neki: "Kérlek, én úgy vagyok, hogy most már gyakran nem jut eszembe egy szó a színpadon előadás közben." Mire ő: "Az semmi. Nekem egész mondatok nem jutnak eszembe!"

Nekem viszont most eszembe jutott egy másik élményem Veled kapcsolatban.
Egyszer elmondtál nekünk egy viccet, ami még most is él közöttünk, gyakran emlegetjük, mint valami alaptörténetet:
A diák elmegy a rabbihoz, hogy ezt és ezt a dolgot nem érti. A rabbi azt mondja: Na, majd én megmagyarázom neked. Mire a fiú: Hát megmagyarázni én is tudom, de nem értem!
Kétségeim vannak afelől, jól hiszem-e, hogy bizony vannak olyan kérdések életünkben, - amiket képesek vagyunk ugyan sokféleképpen magyarázni, de amiket valójában nem lehet és talán nem is kell megérteni, - hiszen "Több dolgok vannak földön és égen..."
Ottó! Ezúton is szeretném megköszönni telefonhívásodat. Nagyon sokat jelentett nekem és nagyon boldog voltam, hogy elolvastátok a könyvemet és elnyerte tetszéseteket. Talán nem untatlak, ha elmondok magamról egy apróságot, ami valóban megtörtént a közelmúltban.
Könyvem megjelenése kapcsán meghívtak könyvbemutatóra a Budai Várba, a Liítea Könyvesbolt és teaázó helységbe. Néhány nappal a rendezvény előtt bementem a helyszínre megbeszélni a technikai részleteket. Leültem egy asztalhoz, teát kértem. Találomra levettem a könyvespolcról egy kisalakú könyvecskét. Hegedűs Géza Szatírák című műve volt. Kinyitottam a példányt és elsőre a következő epigrammát olvastam:


Si tacuisses...

Szerepelhetsz, szónokolhatsz
Nyilatkoznod is lehet
S ha még nincs, lesz maholnap
Dicsőséged, hírneved.
De ha egyszer véletlenül
Írásra is sor kerül,
A drámából vagy prózából
Minden, minden kiderül.


Kérlek Ottó, bocsásd meg nekem, hogy születésnapod alkalmából írt levelemben ilyen profánnak tűnő dolgokkal zavartalak, - de szerettem volna elkerülni a túlságos érzelmességet, amire azt hiszem, hajlamos vagyok.
Szívemből kívánom, hogy kerek évfordulódon Isten éltessen még nagyon sokáig.

Szeretettel üdvözöllek:

Lőte Attila
2008.

vásárlás
2020. Február
HKSzCsPSzV
-----1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 -
2020. Március
HKSzCsPSzV
------
2 3 4
16 17
26
30 31 -----
2020. Április
HKSzCsPSzV
--1
12
14 15 16
29 30 ---
2020. Május
HKSzCsPSzV
----1 2 3
4 5 6
19 20 21 22 23 24
25 26 31
-------
2020. Június
HKSzCsPSzV
8 9 10
23 24 25 26 27 28
29 30 -----
2020. Július
HKSzCsPSzV
--
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 --