Vendégkönyv·Kapcsolat·Nonprofit Kft.·Próbatábla
Fortissimo Login·Hírlevélre feliratkozás·
 

Müller Péter írásai

ÁDÁM OTTÓ

Nevéhez fűződik a Madách Színház aranykora. Mondják, könnyű dolga volt: Pécsi, Uray, Timár, Darvas Iván, Gábor Miklós, Dajka, Kiss Manyi, Psota, Tolnay, Bessenyei, Mezei Mária, Mensáros, Márkus néha egyetlen darabban léptek fel.

Egyszóval zseniket rendezett. Ez igaz. De csak azzal a másik igazsággal együtt, hogy ő maga is zseniális ember.
Tehetsége nem látványos.
Igaz művészet volt, mely korunkban – Madách szavaival – „úgy elbú, hogy észre nem veszik.”
Taktikája, mint a jó kertészé az volt, hogy segítette az életet megszülni és kibontakozni. Mint minden valódi mester, ő is bába volt. Bölcs, józan, türelmes, várakozó, taktikus és persze teli szeretettel. Csak azzal tudott dolgozni, akit szeretett, s csak addig, amíg őt is szerették. Nevezhetjük ezt bizalomnak is. Bár többről van szó. Próbáin szeretet, derű, nyugalom uralkodott, és előadásai teli voltak melegséggel.
A szeretet és a szépség rendezéseinek két alapszava volt.
Ez a két fogalom ugyanazt jelentette számára: ami belül szeretet, az kívül szép, azaz: harmonikus. Ami belül gyűlölet, közöny és gonoszság – az kívül csúnya és diszharmonikus.
Ez lényegében Ádám Ottó esztétikája.

Akár Shakespeare-t, akár Molnárt, Brechtet, Szomoryt, Millert vagy Csehovot rendezett, minden előadása a szeretetről, vagy éppenséggel a szeretet fájdalmas hiányáról szólt.
Azt mondta, nincs más hiteles ideológia a világon. Minden egyéb üres fecsegés, intellektuális divat, a művészet elárulása.
Rendezéseiből embermeleg áradt, az a „harminchat fokos láz”, amiről József Attila olyan fájdalmas hiányérzettel beszélt.
Ezért a közönség szívesen jött a Madách Színházban, mert ott nem kellett fázni. Otthon érezte magát. Meleg volt nálunk.

És ebben az otthonos melegségben nemcsak a nézők, a színészek is
másképp érezték magukat– jó volt benne lenni, s ami a legdöntőbb, mindenki szabad volt a szó legmélyebb értelmében: tehetsége minden erőszaktól mentesen kivirágozhatott.

A tragédia akkor következett be, amikor a világba betört a jéghideg.
Betört a művészetbe az embertelenség, az önmutogatás, az önzés és a kegyetlenség, az örök értékeket kezdte elsodorni a divathóbort és az a démonitás, melynek természetéről Ádám sokkal többet tudott, mint mi, mert valaha százszorosan megszenvedte.
Addig a napig volt a Madách Színház igazgatója és főrendezője, míg kellő erőt érzett magában ahhoz, hogy hátát a színház ajtajához támasztva visszatartsa azt a létrontó hurrikánt, mely az örök értékeket maga alá temeti.
Bírta, bírta egy darabig, s amikor már látta, hogy küzdelme reménytelen: föladta.
Sokáig viaskodott magával, s azt hiszem, benső drámája legalább olyan véres és nagy volt, mint azoknak a klasszikus hősöknek a küzdelme, akiket a színpadon rendezett.
Az erkölcsi kérdése az lehetett, hogy mennyi önárulás viselhető el ahhoz, hogy emberi méltósága fönnmaradjon.
A másik a tehetségének kérdése volt: tud-e alkotni s működni még egy olyan világban, mely minden ízében taszította.
Ádám Ottó nem-mel felelt.
Kettétörte varázspálcáját.
Szelleme azonban, és egykori varázslatainak emléke ott maradt a Madách Színház többször is átépített falaiban.
Ahogy az orosz irodalom Gogol Köpenyéből, mi Ádám szeretet-szépség színházából jöttünk s jövünk elő. Ez a hagyományunk.

Müller Péter

2009.



Ádám Ottó 80. születésnapjára írt köszöntője

És az a meggyőződés, hogy amelyik nem ezt teszi, nem is művészet.
Akkor lépett ki a színházi életből, amikor a színházi élet is kilépett önmagából.
És olyanná vált, mint egy vallás, amelynek nincs istene.
Csak szertartásai, hívei, ünnepei, szokásai, esetleg kiüresedett hagyományai, vagy újító kísérletei vannak - de Isten nélkül.

Nem sokkal előtte lépett ki a színház világából Peter Brook, ugyan ilyen okból.
Otthagyta az abszolút világsikert, mert nem tartotta már művészetnek.
Én úgy hívom ezt a hanyatlást, hogy az Örök elárulása.
Ez történt a színházzal.
Nincsenek már mély gyökerei és magas antennái - csak működik.
Így is kérdezzük: "Megy a színház?"
"Megy" - feleljük.
De hová?
Madách azt mondja Luciferrel, amikor az Isten kiszáll a játékból, és magára hagyja a teremtését, hogy "eljár már a saját tengelyén".
Hogyan?
Látjuk.
Ami csak az emberre van bízva - vagyis amiből kiszáll a szellem -, az mindig a lelketlen falanszternél és a szeretetlenség dermesztő jégvilágában köt ki.
Amióta Ádám Ottó elment tőlünk, alig tudunk beszélgetni.
Egyrészt, mert - mint mindenki - pörgünk egy mókuskerékben.
Megélhetés-művészek lettünk.
A hogyanból fokozatosan mennyi lett.
Másodsorban nincs kivel beszélgetni.
Hiányzanak a mély, maradandó társalgások.
A felejthetetlen mondatok.
Az emberi melegség.
Az odafigyelés.
És az értelem.
A mi életünk jellemzője lett, hogy nincs értelme.
Most éljük meg azt, amit Viktor E. Frankl Auschwitz-ban fedezett fel (vagyis a pokolban), hogy az embersors legnagyobb baja nem a szenvedés, ha az mégoly borzalmas és iszonyatos is, hanem az értelmetlenség.
Ádám Ottóval az értelem ment el a színházi életből.
Nem az ész, nem az okosság - hanem az értelem.
Ezért nem pótolható.

Müller Péter

2008.

vásárlás
2020. Február
HKSzCsPSzV
-----1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 -
2020. Március
HKSzCsPSzV
------
2 3 4
16 17
26
30 31 -----
2020. Április
HKSzCsPSzV
--1
12
14 15 16
29 30 ---
2020. Május
HKSzCsPSzV
----1 2 3
4 5 6
19 20 21 22 23 24
25 26 31
-------
2020. Június
HKSzCsPSzV
8 9 10
23 24 25 26 27 28
29 30 -----
2020. Július
HKSzCsPSzV
--
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 --