Kapcsolat·Nonprofit Kft.·Próbatábla
Fortissimo Login·Hírlevélre feliratkozás·
 

Hírek

Nyári szünet

2019. 07. 07.


Július 7-én elkezdődött a nyári szünet a Madách Színházban, de a nyáron még találkozhatnak előadásainkkal. 
Július 12-én és 13-án a Szegedi Szabadtérin látható a Szerelmes Shakespeare című előadásunk. Nagy Sándor, Petrik Andrea, Csákányi Eszter és Pál András főszereplésével készülünk az egyik legkedvesebb darabunk szabadtéri bemutatójára.
Augusztus 24-én pedig a Vidor Fesztivál látja vendégül a Ne most, drágám! című komédiánkat.

Szeptemberben a Once/Egyszer… bemutatójával kezdjük az évadot. A darab John Carney azonos című filmjének színpadi változata. Nyolc Tony-díjjal és két Laurence Olivier-díjjal jutalmazták, betétdala Oscar-díjat nyert, a musical pedig a Legjobb zenés színházi album Grammy-díját is elnyerte. A Madách Színház előadásának főszereplői Dolhai Attila, Zöld Csaba, Gubik Petra, Simon Boglárka és Tompos Kátya lesznek. 
A Szirtes Tamás rendezésében készülő előadásunk szeptemberi és októberi előadásaira már csak néhány jegy kapható.

Októberben a Madách Színházban a nagy musicalek mellett a Liliomfi, az Ügyes kis hazugságok és a Bepasiztunk várja a közönséget, és nagy örömünkre elérkezünk a Furcsa pár 100. jubileumi előadásához. Gálvölgyi János és Szervét Tibor utolérhetetlen komédiás tehetsége régóta a közönség kedvence.

A gyerekeknek szóló előadásaink is visszatérnek a nyári szünet után: A Négyszögletű Kerek Erdő, Lúdas Matyi, Vuk és Vackor is várja a legkisebbeket.

A RaM Colosseumban a Csoportterápia és az 1x3 néha 4 előadásunkat láthatják majd.

Kellemes nyarat kívánunk, és szeretettel várjuk Önöket az új évadban is!

vásárlás
2019. Július
HKSzCsPSzV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 ----
2019. Augusztus
HKSzCsPSzV
---1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 -
2019. Szeptember
HKSzCsPSzV
------1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19
------
2019. Október
HKSzCsPSzV
-
7
14 15
31 ---
2019. November
HKSzCsPSzV
----1 2 3
4 5 6
18 19 20 21 22 23 24
25 26 -
2019. December
HKSzCsPSzV
------
12 13 14 15
16 17 18
24 25
31 -----