MUSICAL PÁLYÁZAT


Túl a harmadán

Újabb fordulójához érkezett a Madách Színház új magyar musical megalkotására meghirdetett pályázata.

A pályázaton kizárólag olyan művek vehettek részt, melyek még nem kerültek nyilvános színpadi előadásra.
A harmadik szakaszban a kiválasztott művek teljes zenei anyagát, szövegkönyvét és kottaanyagát kellett beadniuk a versenyzőknek. Ezek alapján határozott a zsűri - Kocsák Tibor zeneszerző, Malek Andrea színésznő, Müller Péter író, Tihanyi Ákos koreográfus és a zsűri elnöke, Szirtes Tamás rendező, a Madách Színház igazgatója - a versenyben maradó művekről.
Legutóbb húszan kaptak zöld utat, ebből az augusztus 2-ai határidőre tizenheten adtak be teljes művet.
A zsűri nagyra értékelte az elkészült darabokat, és hosszas vita után választotta ki azt a hét művet, melyek 30 perces koncertszerű változata október 20.-án és 26.-án kerül színpadra.
(Az előadások zártkörűek, jegyek nem válthatók.)

A negyedik szakaszba jutott művek:

  • Bella Máté - Karafiáth Orsolya: Macskadémon
  • Bolba Tamás - Galambos Attila - Szente Vajk: Csoportterápia
  • Faltay Csaba - Orosz Dénes - Gebora György: Csók
  • Fűri Anna - Kiss Judit Ágnes - Gryllus Soma: A fabáb
  • Lázár Zsigmond - Szabó T. Anna: Kirké
  • Vizeli Csaba - Másik Lehel: A púpos
  • Vizy Márton - Tóth Dávid Ágoston: Attila - Tiszta szívvel

 

 

 


 

 

 

 

 


Pályázati felhívás

GYIK